Ez a 17 sztori olyan emberekről szól, akik revansot vettek a bunkókon, és megpróbálták őket móresre tanítani a maguk módján!

Szóval vigyázz, mit csinálsz, mert az önjelölt szuperhősök köztünk járnak!

Mi mindenre nem jó egy gyorskötöző…például a suttyó parkolók megleckéztetésére

A nagymama ezt a hirdetést adta fel a helyi lapokban

'Igen, én vagyok az.

Rosszul vagyok attól, hogy a pénzemen marakodtok úgy, hogy még meg sem haltam. Szóval tessék. Elköltöm az összeset. Ezt a hirdetést minden helyi újságban feladom, egészen addig amíg az utolsó fillért el nem költöttem.  Talán akkor befejezitek a civakodást. Szégyelljétek magatokat.”

A bosszú f*sza ez esetben nem hosszú, hanem ég, mint a pokol tüze.

Befontam a lovam sörényét. Nem hiszitek el: fogta magát, beleivott a vödörbe, aztán elsétált a csizmáimhoz és beleengedte az összes vizet, amit felkortyolt. Úgy tűnik, nem igazán jönnek be neki a fonatok…

Egy rövid, mégis zseniális bosszú-sztori.

Amikor az áruház dolgozói megelégelik, hogy egyesek képtelen két vonal közé beparkolni…

És az ex, aki túl jól nevelt ahhoz, hogy kárt tegyen a hűtlen partner kocsijában, ezért csak iszonyatosan megnehezítette a kocsiba való beszállást.

Az elhagyott férj, aki száz módot talált arra, hogyan használhatná fel ex-felesége esküvői ruháját. Itt van közülük néhány ötlet:

Ezt az ebédet kaptam a feleségemtől, miután tegnap összevesztem vele.

Szóval lelépett a hűtlen exem. Nagyon szerette volna visszakapni a Nintendo Wii-jét. Alaposan becsomagoltam, nehogy baja legyen.

Amikor a kutyád megbosszulja, hogy bent hagytad a kocsiban… :D

“Annak, aki a program közepén leállította a mosásomat, és kivette a ruháimat, csak hogy berakhassa a sajátját… Igen, te egy s*ggfej vagy. Szerencsétlenségedre, én is az vagyok. A megfagyott ruháidat kint találod a hóban. Ha van valami problémád, a 301-es szobában megtalálsz.”

Mondom én: Ennek a kocsinak a tulaja megrúgott egy kóbor kutyát. Ő meg hozta a haverjait, és most szétszedik az autót.

Legközelebb, ha másnak a telkére akarsz szemetelni, bizonyosodj meg róla, hogy a címed nincs a hulladékban…

Amikor a buszsofőrök összefognak a bunkó autós ellen…Ez annyira szép :))

Forrás: nemkacsa.com

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!