Aki hisz a karmában és a számmisztikában, az most örülni fog a következő cikknek, hiszen egy egyszerű számolási technikával bárki ki tudja számítani a karmikus számát, ami számos érdekességet árul el majd az illető életéről.

A numerológia segítségével számold ki a karmikus számod. Rengeteg mindent elárul majd előző és aktuális életedről!

A karmánkat a múltbéli életünkből hozzuk magunkkal, és a közhiedelem ellenére nem mindig csak rosszat jelent, hanem a jó dolgok is velünk jöhetnek előző életünkből. Inkább a múltban elkövetett tetteink egy részét ismételjük meg a jelenlegi életünkből, amelyek természetesen lehetnek jók és rosszak.

Az ezzel foglalkozó emberek úgy gondolják, hogy azért születünk újra és újra, hogy a múltban elkövetett hibákat a jelenlegi életünkben jóvá tegyük, így teremtve meg az egyensúlyt.

Most bárki megtudhatja a karmikus számát, amelyet a neve alapján számíthat ki.

Íme, az alábbi táblázat, amely alapján megtudhatjuk a karmikus számunkat.

A betűk alapján adjuk össze a számokat, majd a végeredményt is annyiszor adjuk össze, míg egy számot nem kapunk, kivétel, ha 22, vagy 11 jön ki eredményként, hiszen a 22 és a 11 nem más, mint a Mester Szám. Ha ékezetek vannak a nevedben, azokat vedd ékezet nélküli betűknek (az ő legyen o betű).

1-es szám

Mindig mások érdekeit tartod fontosabbnak, mint a sajátodat, és nagyon sokszor aggodalmaskodsz az ismerőseidért. Ez azért van, mert nem akarsz tudomást venni arról, hogy önbizalomhiányban szenvedsz, és úgy érzed, hogy nem érsz semmit. De ennek vége, mert a mostani életedben rájössz arra, hogy mennyire fontos vagy, megtanulod szeretni magad, hiszen az élet megpróbáltatásai arra ösztönöznek majd, hogy fogadd el és fedezd fel önmagad.

2-es szám

Az előző életedben az anyagi javakkal foglalkoztál, jobban érdekeltek a külsőségek, mint a megérzéseid, a belső energiáid. Az egód csapdájába estél, és figyelmen kívül hagytad az intuíciódat, a kreativitásodat. Most azért tértél vissza, hogy a belső hangokra figyelj, olyan dolgokat alkoss, hozz létre, amelyek a szívedből fakadnak. Használd ki az élet nyújtotta lehetőségeket, élj a szenvedélyeidnek, ne a pénznek.

3-as szám

Előző életedben nem érezted jól magad a saját bőrödben, nem tudtad kifejezni magad, így az emberek nem ismerhették meg azt az embert, aki te valójában vagy. Most azért születtél újra le a Földre, hogy megmutasd önmagad, fess hiteles képet magadról, beszélj nyíltan és őszintén az emberekkel, mert csak így tudod kialakítani az igazi énedet.

4-es szám

Az előző életedben nem igazán érezted jól magad otthon, a családi környezetben, így a mostani életedben arra kell törekednek, hogy megtaláld a harmóniát, a biztonságot, a szeretetet otthonodban, a családoddal együtt. Most elérkezett az alkalom, hogy meg megismered a család fontosságát, biztonságát, azt a környezetet, ahol a legjobb élni.

5-ös szám

Az előző életedben nem kaptál túl sok figyelmet, ezért mindent elkövettél, hogy rád figyeljenek az emberek. Olyan viszonyokban is belementél, amelyekbe nem lett volna szabad, hiszen gyakran átvertek, hazudtak neked, de te is gyakran megtetted ezt. A mostani életedben meg kell tanulnod azt, hogy tisztelned kell önmagad és másokat is, mert enélkül nem tudsz normális párkapcsolatot kialakítani.

6-os szám

Az előző életedben nem fordítottál kellő figyelmet az egészségedre, a pihenésre, kikapcsolódásra, regenerálódásodra, így életed jelentős része betegségek között telt el. Így most az a dolgod, hogy minél egészségesebben élj, és az életed legyen a legfontosabb számodra, ezért sportolj, étkezz egészségesen, jógázz, meditálj.

7-es szám

Az előző életedben több olyan döntést hoztál, amivel kárt okoztál más embereknek. Ez azért történhetett meg, mert nem figyeltél a környezetedre, mások véleményére, mert csak a te érdekeidet tartottad szem előtt, mert attól féltél, hogy egyik napról a másikra elszegényedhetsz. A mostani életedben meg kell tanulnod, hogy mit jelent más emberek tisztelete, hogyan hozz olyan döntéseket, amelyek nem érintik hátrányosan a környezetedben élőket.

8-as szám

Az előző életedben nem tudtál teljes életet élni, és képtelen voltál felelősséget vállalni a tetteidért. Igyekeztél nem tudomást venni az igazságról, és emiatt sok kellemetlenségben volt részed. A mostani életedben azonban meg kell tanulnod, hogy mit jelent a felelősség, hogy mit jelent a valóság, mit jelent a jelenben, önmagaddal harmóniában élni.

9-es szám

Az előző életedben a világot egy szörnyű helynek láttad, ahol csak kegyetlenség, bűn, erőszak van. Az élet csodáira nem figyeltél, nem láttad meg a jó dolgokat. Éppen ezért most egy spirituális ébredésre van szükséged, hogy lelkileg, szellemileg és testileg újjászüless, és megszabadulj a negatív erőktől, szemlélettől, és csak a pozitív vibrációkra, energiára koncentrálj.

11-es szám

Az előző életedben az emberek elismerték a munkádat, pozitív véleménnyel voltak rólad, ami miatt az életed kényelmesen, békében telt. Azonban nem figyeltél oda kellőképpen a lelkedre, nem aknáztad ki azokat a lehetőségeket, amelyek miatt életed sokszínűbb, kalandosabb lehetett volna. Éppen ezért a mostani életedben hallgass jobban az ösztöneidre, a megérzéseidre, és minden lehetőséget, esélyt ragadj meg, hogy teljesebb életed legyen.

22-es szám

Az előző életedben igyekeztél mindig a háttérben maradni, és titokban tartani a képességeidet, a kreativitásodat, a tehetséged. A mostani életedben viszont meg kell mutatnod azt, hogy mit is tudsz valójában, mire vagy képes igazán, így vedd kezedbe a sorsodat, az életedet, hiszen olyan nagyon magasra juthatsz a társadalmi ranglétrán, akkora hatalmad lehet, amiről más még álmodni sem mer.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!