A “The Prayer” című ének, minden idők egyik legnépszerűbb dala, amit eredetileg Celine Dion és Andrea Bocelli énekel, akik napjaink legjobb nő és férfi énekesei. Azonban úgy tűnik hogy senki sem tud versenyezni ezzel a fiatalemberrel!

A “The Prayer” című dal azért is különösen nehéz elénekelni, mert egy férfi és egy nő felváltva énekelnek benne, azonban Marcelito Pomoynak mindkét szerep tökéletesen megy. A fiatal Marcelito egyike azon kevés énekeseknek, akik képesek szoprán és tenor hangon is énekelni.

Amikor Marcelito kicsi volt, húgával együtt egy rendőr örökbe fogadta, aki szeretettel fel is nevelte őket. Már tizenéves korában felfedezték a tehetségét, hiszen már akkor képes volt úgy az alacsony hangokat mint a magasabb hangokat kiénekelni. Miután rájöttek, hogy mennyire tehetséges, különböző tehetségkutató versenyeken próbálkoztak, aztán meg is nyerte Fülöp-szigeteki közismert “Got Talent” nevű versenyt.

Ez volt az ő nagy debütálása, amiért családja imádkozott. Hamarosan zenei karrierje fellendült, és népszerűsége is hozzásegítette Marcelitot, hogy végre találkozhasson biológiai szüleivel.

Meghívjuk Önt, hogy hallgassa meg ezt az egyedülálló és hihetetlen éneket, Marcelito előadásában:

Forrás: buzzblog.eu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!