Köztudott tény, hogy az első benyomásnak óriási jelentősége van. Mivel pedig lehetetlen kétszer első benyomást keltened, jó ha tudod, hogy mi alapján ítélnek meg az emberek, mikor először találkoznak veled.

A Harvard egyetem egyik pszichológia professzora, Amy Cuddy szerint csupán a következő két kérdés fut át az agyunkon, mikor meglátunk egy számunkra ismeretlen embert:

 

1.  Megbízhatok az illetőben?


2.  Képes vagyok tisztelni ezt az embert?

 

Cuddy legújabb könyve, a “Presence” már magyarul is megjelent “Jelenlét – Így beszél a tested” címmel. Ebben a könyvben két, látszólag egyszerű kérdést jár körül. A pszichológusnő 15 éven át tanulmányozta az első benyomás jelentőségét, két társa, Susan Fiske és Peter Glick is segítette őt a tanulmány elkészítésében.

A pszichológusok általában arra hivatkoznak, hogy egy másik, számunkra teljesen ismeretlen ember által kisugárzott melegség és az illető tárgyi tudása alapján ítéljük meg, hogy mennyire szimpatikus számunkra valaki.

“Ha az evolúció szempontjából vizsgáljuk meg az első benyomás kérdését, akkor egyértelműen kiderül, hogy a túlélés érdekében egyedül az számít, hogy mennyire bízhatunk meg a másik emberben.

A szakmai, illetve a tárgyi tudás természetesen nem utolsó szempont, ha például állásinterjúra készülünk, végül azonban az emberi tényező az, ami valóban döntő szerepet játszik abban, ki a szimpatikusabb a sok jelölt közül.

Az ősemberek sem abban az emberben bíztak meg jobban, aki képes volt tüzet gyújtani, hanem abban, aki láthatóan nem akarta őket kirabolni vagy megölni.

Ha nem tudsz bizalmat kelteni a másik emberben, akkor tulajdonképpen el vagy veszve. Kizárólag azok lesznek sikeres emberek, akik amellett, hogy kompetensek a szakmájukban, a belőlük sugárzó melegség által azonban képesek megszerezni a többiek bizalmát és tiszteletét”

– mondja Amy Cuddy.

Amy Cuddy szociálpszichológus

 

Forrás: lemon.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!