Biztosan Ti is észrevettétek már, hogy valamilyen különös oknál fogva az édesanyákat első ránézésre is könnyedén felismeri az ember.

Ez javarészt talán azoknak a tipikus 'anyás' cselekedeteknek és húzásoknak köszönhető, melyet senki mástól nem láthatunk viszont. Meglehet persze, hogy ezek a kunsztok kissé bohókásak és ügyetlenek olykor, de hát nincs mit tenni, ettől válnak ők igazi édesanyákká..

1.  ,,Az anyukám tett egy mini-karácsonyfát a csillár tetejére, hogy az ott hálót szövő pók is kellemesen tölthesse a karácsonyt."

2.  ,,Épp a szobámban tanultam, amikor egyszer csak hallom, hogy anyukám beszélget valakivel. Ez csak azért fura, mert egyedül voltunk otthon a házban, úgyhogy odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem, mire ez a látvány fogadott..."

3.  ,,Anyukám nem tudta, hogyan kell screenshotot készíteni a telefonnal, ezért inkább beszkennelte és kinyomtatta a telefont..."

4.  ,,Ez a Csubakka figura több éven keresztül mindig felkerült a karácsonyi fánkra, és sosem értettem, hogy miért. Egyszer eldöntöttem, hogy pontot teszek az ügy végére, és megkérdezem édesanyámat, mire ő elmondta, hogy mivel nem látta egyik Csillagok háborúja részt sem, szentül meg volt győződve róla, hogy ez egy mézeskalács figura..."

5.  Anya csak egy van... 

Óvszer és a védelem

6.  ,,Elküldtem ezt a képet anyukámnak, mire ő válaszolt, hogy hiába nyomkodja, nem akarja lejátszani a videót..."

7.  ,,Anyukám vett néhány csibét, majd pár nappal később ezt a képet küldte..."

8.  ,,Apukám viccből vásárolt anyukámnak egy Yodás karácsonyfadíszt, mire ő a következő helyet találta neki..."

9.  ,,Mondtam édesanyámnak, hogy nem érzem magam jól. Nem válaszolt, ám fél óra múlva megjelent a házamnál ezzel a ,,kis" gyógyszeres ellátmánnyal."

10.  ,,A haverom édesanyja kinyomtatott és bekereteztetett egy Facebook fotót..." 

11.  ,,Édesanyám ajándéka nekem és a barátomnak, iskolakezdés alkalmából. Mindketten végzős hallgatók vagyunk az egyetemen..."

12.  ,,Édesanyám kötött nekem egy 'szívecskés' könyvjelzőt, de valószínűleg nem sokat fogom használni, pláne nem nyilvánosan..."

13.  ,,Szóltam édesanyámnak, hogy ha nem gond, akkor ma náluk alszom az éjjel. Mondta, hogy persze, nyugodtan, majd fogta, elővette a szekrényből a régi szuperhősös takarómat és megágyazott nekem a nappaliban... 27 éves vagyok."

14.  ,,Édesanyám szólt, hogy nem működik az újonnan vásárolt hosszabbító. Mikor átmentem hozzá, hogy megnézzem, mi lehet a baj, a következő látvány fogadott..."

15.  ,,Édesanyám vette nekem ajándékba ezt az ágyneműhuzatot..."

16.  ,,Anyukám felfedezte a Snapchatet, szóval napok óta ilyen, és ehhez hasonló képekkel bombáz engem..."

17.  ,,Családi utazásra mentünk éppen, amikor kitört a ceruza hegye, amivel a keresztrejtvényt fejtettem. Szarkasztikusan mondtam, hogy milyen jó lenne, ha lenne kéznél egy ceruzafaragó. Anyukám erre azt mondta, hogy ,,lehet van itt egy"... Majd hátranyúlt a csomagok közé és elővett egyet. WTF."

18.  ,,Anyukámék nyaralni voltak, úgyhogy gondoltam megnézem a tabletjét, hogy milyen fotókat készített az utazásról. Legnagyobb meglepetésemre egyetlen fotó volt csak a galériájában, ez..."

19.  ,,Anyukám egyszerű ember... Nincs olyan probléma, amit valamelyik konyhai eszköz segítségével ne tudna megoldani..."

20.  ,,Édesanyám nem szokott alkoholt inni, de amikor mégis, akkor már a legkisebb mennyiség is beláthatatlan következményeket okoz nála. Legutóbb például növekvő sorrendbe rakta a burgonyákat és majdnem megfulladt a röhögéstől..."

21.  ,,Édesanyám vásárolt egy 'mixert' az internetről. Nem erre számított szegény..."

Forrás: liked.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!