A kislány súlyos beteg volt, nézd meg mit csinált vele a nő!

A 22 éves Kiersten Miles hihetetlen áldozatot hozott, hogy megmentse a kislány életét. A kis Talia Rosko egy nagyon ritka és életveszélyes májbetegségben szenvedett. A szemei szürkék voltak, a bőre besárgult. Az orvosok már felkészítették a kislány szüleit, hogy lehet nem éli meg a 2. születésnapját! 

Ekkor úgy döntött Kiersen, hogy felajánlja mája egy részét a beteg kisbabának!

Rengeteg vizsgálat után kiderült, hogy a lány mája minden bizonnyal nem fog kilökődni a kislány testéből. Így amilyen gyorsan lehetett, végrehajtották az operációt. 

Miután Kiersten felébredt a műtét után az volt az első kérdése, hogy: Sikeres volt az átültetés? Az orvosok megnyugtatták, és elkísérték őt a Talia-hoz. A szülők teljesen elérzékenyültek, és hálásak voltak a lánynak, aki ekkora áldozatot hozott a gyerekükért.

A kislány anyukája annyit mondott: 'Amikor megláttam őt az ajtóban a szívem megállt egy pillanatra!' Az apuka pedig úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, mintha egy filmsztár lépett volna oda közéjük! 

Mint a képen is látható, a kislány már elbúcsúzott régi énjétől, most már élvezheti az életét, mint a többi gyerek! Sok-sok örömöt és hosszú életet kívánunk Talia! 

 

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!