Június az év hatodik hónapja, egyben azt is jelzi, hogy elérkeztél az esztendő feléhez. Felerősödik a Raziel arkangyal által sugárzott energia, amelyet az év hátralévő részében érezni fogsz. Raziel arkangyal arra ösztönöz majd, hogy munkálkodj a céljaidon, szervezd meg az életedet. Remek alkalom a mostani, hogy elindítsd a vállalkozásodat, mert az említett arkangyal most minden lépésedet végigkíséri, vigyázva rád, így nyugodtan hagyj fel az aggódással, az idegeskedéssel.

Az angyalok üzenete 2017 júniusára!

Ebben a hónapban Mihály arkangyal hatása is érezhető lesz, aki bátorságot, kitartást hoz az életedben, így megmutathatod a világnak, hogy ki is vagy valójában.

Most új horizontok kopognak be életedbe, fontos, hogy ne elégedj meg az “elég jóval”, hanem törekedj a maximumra, így az angyalok elhozzák a csodát az életedben, és leszüretelheted a munkád gyümölcsét. Lépj ki a komfortzónádból, cselekedj, mert eljött az idő.

A hónap első része

Június 9-ig sok dolog vár rád, ki kell kerülnöd az utadban álló akadályokat. Szükséged lesz a bölcsességedre, hiszen jó hasznát fogod venni olyan helyzetekben, ahol nem minden az, aminek látszik. Nem szabad mindig erőltetned a dolgokat, hagynod kell, hogy azok maguktól is alakuljanak, mert az erőlködés migréneket okozhat.

Ne feledd azt sem, hogy Isten gyermeke vagy, és az Úr vigyáz rád, ahogy az angyalok is. Koncentrálj a belső erőd megszilárdítására, így az álmaid valóra válhatnak. Hagyj fel az örökös irányítással, kontrollal, engedd szabadon mozogni az életet.

A hónap középső része

Június 10-től egészen 22-ig az idődet és energiádat fordítsd a regenerálódásra, a saját magad ápolására, kényeztetésedre. Törekedj arra, hogy megszabadulj a negatív érzelmektől, és összpontosíts az élet szépségeire. Lazíts, találd meg a lelki nyugalmad, és igyekezz el nem követni a múltbeli hibákat.

Az emberi kapcsolataid kiegyensúlyozottak, így örülj a családodnak, a barátaidnak, mert ők fontos szerepet játszanak az életedben.

A hónap utolsó része

Június 23-tól egészen a hónap végéig érzékenyebbé válsz, olyan dolgok miatt ejthetsz könnyeket, amelyek addig nem hatottak meg. Mindez rendben van, az érzelmeidnek teret kell adnod, figyelj a lelkedre, a szíved szavára, gondozd a kertedet, díszítsd fel a házadat, sétálj a természetben, ahol minden bajod elszáll.

Júniusban megszabadulhatsz minden terhedtől, és megtapasztalhatod a szeretet határtalanságát.

 

Forrás: filantropikum.com

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!