Vajon csupán a híresen élénk gyermeki fantázia eredményei ezek a mondatok, vagy tényleg valamiféle földöntúli dolgot éreztek meg? Lehetséges lenne, hogy gyermekként fogékonyabbak vagyunk a természetfeletti jelenségekre, már ha egyáltalán léteznek ilyenek? Ezt nem tisztünk eldönteni, egy azonban biztos: ezektől a rövid történetektől a hideg futkos a hátunkon…
“Menj aludni, nincs semmi az ágyad alatt.” “Most már mögötted van.” Azóta sem tudtam túltenni ezen magam, és beleborzongok, ha eszembe jut.
Elmentünk egy régi temető mellett, az akkor három éves fiam egyszer csak megszólalt, komoly hangon: “Itt fekszik a bátyám.” Amikor elmagyaráztam neki, hogy neki sosem volt bátyja, ezt felelte: “Nem, Anyu…még régebben volt. Amikor a másik nő volt az anyukám.”
Épp lefektettem a két éves fiamat. “Viszlát, apa” mondta. “Nem, ilyenkor azt mondjuk, jó éjt!” válaszoltam neki. “Tudom. De ez most a búcsú ideje.” Többször is leellenőriztem utána, hogy még az ágyában fekszik-e.
Amikor az unokatesóm 2-3 év körüli volt, az anyukája ismét gyermeket várt. Egyszer odament az anyukájához, átölelte a pocakját, és megszólalt: “kisbaba beteg” Pár nappal később az anyuka elvetélt…
A két és fél éves lányomat fürdettük, a feleségem és én elmagyaráztuk neki, hogy mennyire fontos ‘odalent’ alaposan megmosakodni. Komoly hangon megszólalt: “Ó, oda senki sem fog nyúlni. Egyszer megpróbálták. Berúgták az ajtót, megpróbálták de visszavágtam. Meghaltam, és most itt vagyok” Mindezt úgy mondta, mintha semmiség lenne..
A 3 éves lányom az újszülött kisöccse mellett át, egy ideig nézte, majd felém fordult és megszólalt: “Apu, ez egy szörnyeteg…el kell ásnunk őt.”
Anyukám vigyázott a kislányomra, amíg orvosi vizsgálaton voltam. Egyszer csak ezt mondta neki: “Jaj ne, nagyi. Anya ma már nem jön haza. Egy csúnya, csúnya balesete volt. Nem tud értünk jönni.” Valóban balesetet szenvedtem, amelybe majdnem belehaltam, pont akkor, amikor a lányom ezeket mondta. Akkor még senki nem értesítette a családomat.
A húgom, Hailey, pontosan két hónappal azután született, hogy a dédnagymamánk elhunyt. Egyszer Hailey felkelt, és arról tájékoztatott minket, hogy most van a 95. születésnapja. Amikor megpróbáltuk megérteni, hogy miért kezdett el sírni, azt válaszolta, hogy Irene-nek hívják (a dédmamámat is), nem pedig Hailey-nek. Ez egy teljes napon át tartott, másnapra nem emlékezett semmire.
Az öt éves fiam megkérdezte, hogy mikor lesz 23 éves – megmondtam neki, hogy tizennyolc évet kell még rá várnia – erre azt mondta, hogy reméli, majd nem hal meg újra – mert legutóbb is 23 éves volt, amikor a Mennyországba került.
Miért sírsz? “Rossz ember” Miféle rossz ember? “Ott.” A szoba egyik sötét sarkába mutatott. A sarokban álló könyvespolcon levő lámpa lezuhant, ahogy odafordultam. Aznap este a mi ágyunkban aludt.
Forrás: nemkacsa.com
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
