1. Ne kiabáljunk a gyerekre
“A legjobb módszer arra, hogy jó gyereket neveljünk az, ha boldoggá tesszük őt!” – idézet Antoine de Saint Exupéry-től. Az a gyerek akivel a szülők állandóan veszekednek azt fogja érezni, hogy őt nem szeretik. A szülők, mikor kiabálnak a gyerekre, megszabadulnak a negatív érzelmektől úgy, hogy a csöppség látja kárát. Egy idő után ő is ugyanezt fogja visszaadni a szülőknek vagy ami ennél is rosszabb félénk, hallgatag ember válik belőle, akinek nem lesz akaratereje és önbizalma. Ezért, ha nem szeretnénk, hogy a gyerek ebbe az irányba haladjon, akkor tanítsuk meg arra, hogy nyugodtan kell megbeszélni mindent, egy idő után jó irányba fog változni a viselkedése.
Ha nehéz visszafognunk magunkat attól, hogy kiabáljunk, akkor először vizsgáljuk meg, hogy miért vagyunk idegesek a gyerekre? Azért mert nem jól teljesített az iskolában vagy esetleg nem akar enni? Mindegy, hogy miért, legyünk mindig felkészülve minden helyzetre és beszélgessünk vele. Magyarázzuk el neki türelmesen, ha valamelyik tantárgyból rosszabb jegyet kapott, akkor azokat a feladatokat otthon gyakorolnia kell. Ha az általunk elkészített ételt nem eszi meg, mert nem szereti, akkor se kiabáljunk vele.
2. Dicsérjük a gyereket
A pszichológusok véleménye szerint egy gyereket többször kell dicsérni és kevesebbet kell veszekedni vele, bizony sok esetben ez nem könnyű dolog. Egy szülőnek a gyereke helyzetébe kell képzelnie magát. Így amikor hazaér és azt látja, hogy a gyerek nincs otthon, az ágya nincs bevetve, a leckét nem csinálta meg, mert valahol sétál vagy játszik, akkor nem lesz rögtön dühös.
Ne támadjuk le a gyereket, találjunk rá okot, hogy valamiért megdicsérjük, majd ezután kérjük meg, hogy csinálja meg a házi feladatát így elkerüljük a vitát. Ne féljünk megdicsérni a gyereket, de ne tűrjük el a szeszélyeit sem.
3. Ne kérjünk túl sokat a gyerektől
Ne várjunk el túl sokat a gyerektől. Biztosan van olyan csemete aki gyengébb matematikából, de szépen fest vagy ügyes a sportban. Ne kiabáljunk rá és ne kényszerítsük olyasmire amire nem képes.
4. Legyünk a gyerek példaképei
A gyerekek a szülőket utánozzák, ezért amikor nem büntetjük meg, hanem mi szülők megmutatjuk, hogyan lépjen túl az akadályokon, akkor nevelünk határozott felnőttet belőle. E képpen több lesz az önbizalma, érdeklődőbb és nyitottabb lesz.
5. Legyünk a gyerek legjobb barátai
A gyerekkel való barátság azt jelenti, hogy tudnia kell, hogy bármelyik pillanatban számíthat ránk. Amikor elbeszélgetünk vele, segítséget és jó tanácsot kap tőlünk, nem szemrehányást. Amikor a gyerekünkkel szoros kapcsolatba kerülünk, akkor már nem is akarjuk a hangunkat felemelni rá.
6. Szánjunk időt a gyerekre
Szánjunk a gyerekeinkre minden nap legalább 15 percet, ilyenkor csak azt csináljuk amit szeretne. Olvassunk együtt egy könyvet, nézzük együtt a kedvenc rajzfilmét vagy csak egyszerűen üljünk le vele teázni és közben beszélgessünk. Ha úgy érzi, hogy figyelnek rá, akkor nem fogja keresni más ember társaságát. Nem csinál butaságokat, csak azért, hogy felhívja magára a figyelmet.
7. Szeressük magunkat
Amikor harmóniában vagyunk magunkkal, akkor nem kiabálunk a gyerekre. Sok esetben a szülő azért kiabál, mert nincs ideje vagy fáradt. Először oldjuk meg a saját problémánkat, majd csak ezután foglalkozzunk a gyermekeinkkel. Amikor egy szülő boldog, akkor nem kiabál. Kedves szülők, fogadjátok meg a fentiekben leírt tanácsokat, mert így mindenki számára könnyebbé válik a gyereknevelés.